Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagyszüleimtől örököltem egy gyümölcsöst, melyben 60-70 éves fák vannak, még a régi szakáli jegyző és iskolaigazgató telepítette a kertet. Vén alma, körte, kajszi, birs, szilva és diófák találhatók benne, a kertet patak veszi körül és kettős koronaakác sövénykerítés. A fák alját kaszálom, a vegyszeres beavatkozás lehetetlen feladat, a fák hatalmasra nőttek. Az idős fákat nem bántom, lassan ritkulnak, az idén egy 60 éves Batul óriás almafámat törte ketté a vihar, csak a kérge tartotta össze, a belseje elkorhadt, de így is minden évben több mint 100 kg-t termett. Ha a régi fa elpusztult, csak akkor ültetek helyette újat.

 Kedvencem a három diófám, koruk legalább 60 év, még mindig teremnek, nem is rossz diót, fajtájuk ( számomra ) ismeretlen. Az itt ott kikelt diómagoncokat vagy helybenhagytam, vagy átültettem a foghíjas sorokba. A kert üres részébe diófákat ültettem, általában a három régi fám magoncait, de a jó helyen kikelt véletlen magoncokat is meghagytam. Az új diófák most 10-14 évesek, lassan termőre fordulnak. Meglepett a fák változatossága, így autodidakta módon áttanulmányoztam a diótermesztés szakirodalmát. Rájöttem, hogy az általam gondozott diófák a „diótermesztés állatorvosi lovai”, szinte minden hibát elkövettem, amit a szakirodalom leír. Mégis a körösszakáli diófák hasznos fajtagyűjteményének tartom kertemet, nagyképűen génbanknak is nevezhetném. Kertem diófáinak tanulmányozása során összehasonlítottam az egyes diótípusok jó és rossz tulajdonságait, találtam néhány kiemelkedő diófajtát, melyből az egyik jó tulajdonságait tekintve kiállja az összehasonlítást a legjobb magyar diófajtákkal is. Oldalrügyeken is termő, nagy gyümölcsű, fagytűrő, bőtermő, jóízű, növényegészségügyi szempontból sem rosszabb az átlagnál. A francia Franquettre hasonlít leginkább.

Körösszakálban az utóbbi 10 évben hirtelen megszaporodtak a diófák, az utak melletti árokparton, a kertek nem művelt szélein, a csatornapartokon, a Sebes- Körös árterében.

A szántóföldünk melletti csatornaparton 600 méteren 116 diófát számoltam össze, melynek a felén már termés mutatkozik, igaz a tavalyi fagykár itt 100%-os volt, a sík terepen semmi sem védte a fákat. A Sebes-Körös árterében közvetlenül a vízparton 23 diófa nőtt fel szinte a semmiből, hasonlóan a Tisza parti diófasorokhoz. Jómagam a 80-as években Gulácson vertem a diót a Tisza és a Túr partján, oda udvaroltam és részt vettem a család által kibérelt folyópart diószüretén. Míg az általam ismert szakáli diófák szép nagyok, terebélyesek, szabályos gömbkoronát viseltek (persze minden parasztudvaron magányosan állt egy-egy), addig a Tisza parton a diófák magasra törtek, sudárak voltak, egymáshoz közel álltak, igyekeztek a fény felé, nagyon nehezen mászhatóak voltak, általában létra kellett az alsó ágak eléréséhez.

A termés elég szegényes volt, de sok volt a fa, teltek a zsákok. Sok volt a kopáncsos dió, azért verték korán, hogy el ne lopják. A fákat nem gondozták, csak szüret előtt kaszálták le alattuk a gazt. Engem ez a módszer a lappok kísérő „rénszarvastenyésztésére” emlékeztetett, de kétségkívül rendkívül költségtakarékos volt. A diófasor gondozása abból állt, hogy kiirtották mellőlük a más fák, bokrok hajtásait, a száraz ágakat leszedték, eltüzelték, a foghíjakat betelepítették magoncokkal. A családnak késő ősszel szép hasznot hozott a „gyűjtögetés”.

Ősszel összegyűlt a rokonság, a szomszédok és kezdődött a diótörés, két ember hordta a diószsákokat a padlásról, négyen törték, a többiek négyfelé válogatták - napokig.

A diófa természetes élőhelye közvetlenül a vízparton van, ott ahol laza folyami hordalékban, árnyékos helyen könnyen megeredhetnek a magoncok, és a fa karógyökere hamar eléri a talajvizet, itt az áramlásban lévő folyó lényegében tápoldatként szerepel, melyben a fa  gyökerei minden szükséges ásványi anyagot megtalálnak. A nem megfelelő élettérre számos rossz példa van, főleg Romániában, ahol  a közút mellé telepítettek diófasorokat, amelyek a száraz, kopár köves talajon csak senyvednek.

 

A Körösök völgyében szintén adottak voltak a természetes diófagalériaerdők, mint azt számos földrajzi név őrzi: Diószeg, Diósd ( románul: Nucet ), Komádiban a Diófa erdőnél ütöttek rajta a labancok a kurucokon. A régi útleírásokban emlegetik a környék diótermesztését, melyet az Alföldi nagyvárosok piacaira szállítottak. Szakálban régen minden falusi portán diófa állt, a tyúkudvaron pedig eperfa. Sokszor a kisgyermek születésekor ültették a diómagoncot az udvarra, a szomszéd kert diófája 62 éves, a ház tulajdonosával egyidős.  A határban talált diómagoncokat megbecsülték, felszedték, árnyékos helyen beiskolázták.

A jó diófákat számon tartották, azoktól magoncokat kértek. Az egyik szomszéd szép diófáját dicsértem, kérdeztem honnan való, talán oltvány ?.  Iszály Imrétől kértük a kisdiófát, az ő fája nagyon jól terem –ez volt a válasz. Évszázadokon át működött a szelekció, a rosszul termő, kődiót adó, rendszeresen elfagyó, betegségekre fogékony fákat kivágták, helyette az iskolából új magoncot ültettek, sokszor nem is kellett kivárni a termőre fordulást, látszott, hogy rossz a fa. Nagyapám egy tetőcserepet helyezett vízszintesen az elültetett diómagonc alá kb 50 cm- re, melynek az volt a feladata, hogy megakadályozza a fa karógyökerének a mélyre hatolását és ezzel a fa túlzott növekedését. Inkább laposan terüljenek szét a fa gyökerei, így állítólag hamarabb fordul termőre. Babona vagy népi tapasztalat- nem tudom.

A diófa hatalmas fajtaválasztéka nem véletlen, hanem a természetes kiválasztódás által igy biztosítható legjobban a faj fennmaradása. Az iparszerű diótermesztés számára problémás állapot a természetes folyóparti dióligetben nem számottevő. Jómagam a sűrűre ültetett, ismert magoncokból álló telepítés híve vagyok, annak összes hátrányával és előnyével együtt.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete DIÓFA

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

gulacs

(kosa bertalan, 2009.06.18 09:32)

mar azok a diofak nincsenekmeg tsz ano ujakat telepitet ,es ezeketis megviselte kétnagy arviz nekem is van ujtepitesem most 11 evesek az arterűleten kis segitseget kerek a gondozasrol es a piacrol mer itmeg mindig csak a kereskedö jarjol. kosabertalan@freemail.hu tel.06703862627

manora25@freemail.hu

(Makai Nóra, 2008.09.05 13:02)

Édesapám diós kertet telepített évekkel ezelőtt. Most el akarja adni, mert ő már nem bír vele foglalkozni. Szeretném ha tudnék neki segíteni, de hozzáértés nélkül nem megy. Tudna segíteni jótanáccsal egy nagyon kezdő - reménybeli - diókertésznek?
Tisztelettel:
Makai Nóra
06/20/234-456-3