Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


környezet

2008.02.27

 

Körösszakál a Kis-Sárrét kelti részén fekszik. A mocsárvilágot tápláló Sebes-Körös a Bihar-hegység hegyláb lejtőjét elhagyva itt szakadt ágakra. A falu mai helyétől délnyugatra összefüggő mocsárvilág, keletre kevert tölgy- és bükkerdő, északra vízfolyásokkal átszeldelt rét húzódott.

Árvízkor a folyó elöntötte a környéket, csak a legmagasabban fekvő folyóhátak maradtak szárazon.

A Kis-Sárrét nagyvízkor kapcsolatban állt a Nagy-Sárréttel és a Tiszával. Az árvizek hónapokig is eltarthattak.

A gazdag hal és vadállomány, a jó, biztos védelmet nyújtó természetföldrajzi viszonyok következtében a falu térsége a neolitikumtól kezdődően lakott volt.

A települések szorosan a víz közelében húzódtak, a falvak alaprajzát a domborzat tagoltsága határozta meg. Árvízmentes „szigeteken” zsúfolódott össze a lakosság. Az árpádkori nagy településsűrűséget ma dűlő nevek őrzik: Tóti, Battyánűlése, Felső-Szakál, Egyházas-Szakál (a mai falu).

A határ 2/3 része rét és legelő volt, a mezőgazdaság adottságai az állattenyésztésnek kedveztek. Az erdőben (helyét ma a „Széperdő” dűlő jelzi) makkoltatás, a legelőkön birkalegeltetés folyt. Híres volt a környék minőségi szarvasmarha állománya. A halászat, pákászat, madarászat könnyű megélhetést biztosított a határt keresztbe-kasba átszelő vizeken. A lakoság jól kihasználta a természet adta lehetőségeket. A házak falát vesszőből fonták, anyaggal tapasztották, majd nádfedél került a tetejére. Pusztító tűzvészek, árvizek után néhány nap alatt újjáépült a falu. Építőanyagot a természet bőven és ingyen biztosított.

A vizek szabályzatlansága, a feltöltődő mocsarak vízszintemelkedése gátolta a térség további fejlődését. A Sebes-Körös szabályozása és szorosan hozzákapcsolódva a Kis-Sárrét lecsapolása 1830-ban kezdődött. Ekkor készültek el a tervek. Hatalmas, több évtizedes munka eredményeként a táj arculata megváltozott. Korábban a Sebes-Körösnek medre sem volt. ágakra szakadva beleveszett a mocsárvilágba.

A folyó új medret és erős gátakat kapott, a mocsarakat lecsapolták. A földmunkákat a lakosság szabotálta, régi, megszokott környezetét, életmódját féltette.

Régi foglalkozások sora vesztette el létalapját a földrajzi környezet változása következtében. Megcsappant a hal és vadállomány, az árvízmentesített réteket, legelőket feltörték, kiirtották az erdőket. Az átmentesített földek nagybirtokosok kezére kerültek.

A munkerő egy része távoli vidékeken kubikos munkát vállalt.

Az évenkénti rendszeres elöntéstől megszabadult földeket felszántották, az állattenyésztés szerepe csökkent. Megnőtt a terület népességeltartó képessége.

Megindult a lakosság kirajzása az ármentesített részekre, ahol tanyák jöttek létre. Az árvizek miatt magasabb részeken zsúfolódó belterületekről új utcák indultak ki. Könnyen felismerni tervezett, vonalzós telkeiről.

Nagy változás történt a lakóházak anyagában is. A vesszőfalakat vert fal, vályog vátltotta fel, a nagygazdáknál nádfedél helyett cseréptető jelezte az életszínvonal emelkedését.

1879-ben nagy vonalakban befejeződött a folyószabályozás. Az élénkülő gabonakonjuktúrában gazdagodott a falu. Kicsi lett a hátár, a gazdák a környező falvaktól földeket (345 hold) vásároltak.

Javult a közlekedésföldrajzi helyzet. 1873-ban épült az első a falun keresztül vezető kőút. Komádi-Szakál-Nagyvárad útvonallal. Hamarosan a Szeghalom-Vésztő-Komádi-Szakál-Nagyvárad vasút is kiépült.

A Sebes-Körösre kőhíd épült, ártérzi kútat kapott a falu.

A toábbi fejlődés elől a jelentősebb természetföldrajzi akadályok elhárultak.